Súlyos betegség jelent meg a magyar határnál
Horvátországban, a magyar határ közelében fekvő Jagodnjak és Bolman településeken mutatták ki az afrikai sertéspestis megjelenését a házisertés-állományban – közölte a Nébih. Mivel jelentősen nőtt a vírus magyarországi behurcolásának kockázata, ezért a Nemzeti...
A magyar rendőrség is keresi a román gyilkost
Emberölés miatt keresik a román hatóságok azt a férfit, aki megölte feleségét majd rágyújtotta a házat a romániai Mezőméhesen. A 37 éves Emil Gânj még július 8-án követte el tettét, a magyar hatóságok július 17-én kérték a lakosság segítségét a barna hajú,...
Bulágriában is jön az Euró
Bulgária januárban az euróval váltaná le a levát. Az ország teljesítette a kritériumokat, de a váltás egyesek szerint túl gyors. Mivel az ország minden feltételnek megfelel, a törekvést az Európai Bizottság, a Központi Bank és az uniós pénzügyminiszterek is üdvözölték. Az...
Megváltoztatnák a város nevét – harminc éve volt a srebrenicai mészárlás
Éppen 30 éve, hogy a boszniai háború végső szakaszában a boszniai szerb hadsereg elfoglalta az ENSZ által védett enklávénak nyilvánított Srebrenicát, ahol több tízezer bosnyák civil keresett menedéket a harcok elől. 1995 július 11-én Ratko Mladić tábornok csapatai bevonultak...
Erős földrengés rázta meg Isztambult
A magyarországi állomások is regisztrálták azt az óriási földrengést, ami Isztambult rázta meg szerdán nem sokkal dél előtt. A 6,2-es rengés epicentrum a Márvány-tengerben,...
Felrobbant egy Putyinhoz tartozó limuzin Moszkvában
Szombat este felrobbant egy luxusautó Moszkvában. Helyi értesülések szerint az Aurus Senat Vlagyimir Putyin flottájához tartozik. Az oroszok egyelőre titkolóznak az üggyel...
Végleges döntés született az óraátállítás eltörléséről
Március utolsó vasárnapján órát állítunk hajnali 2-ről 3-ra, és ehhez jobb, ha hozzászokik. Elengedte ugyanis az EU az óraátállítás eltörlésének tervét. Az Európai...
Újabb konzultáció jöhet, Ukrajna lesz a kérdés
Véleménynyilvánító szavazás kezdődik, melynek kijelentésekbe foglalt kérdéseire adott válaszokból most az fog kiderülni, hogy a magyarok döntő többsége nem támogatná Ukrajna uniós...