Családi vállalkozásban terjesztették a drogot – VIDEO


Baranya - 2022. szeptember 15.
szerző: BSz

bilincs-ujjnyom

A Pécsi Járási Ügyészség vádat emelt egy bűnszövetség 13 tagjával szemben, akik Pécsen terjesztettek új pszichoaktív anyagot és kábítószert.

A rokonok és ismerősökből álló társaság 2019 márciusától 2020 augusztusáig értékesítettek új pszichoaktív anyagot és kábítószert Pécsen. A kereskedői hálózatot úgy építették fel, hogy két férfi –apa és fia – szerezte be az anyagokat, társaik egy részét a beszerzett anyagok elrejtésével, másokat pedig az anyagok terjesztésével bízták meg némi jutalékért.

Az egyik terjesztő férfi saját hálózatot is nevelgetett, a terjesztésbe rokonait, köztük fiatalkorú sógorát is bevonta, egy másik vádlott pedig feleségével együtt végezte az értékesítést.

Az egyes vádlottaknak a terítésből 150 ezer és 77,6 millió forint közötti összegeket szakítottak.

Az ügyészség többek között bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével vádolja a terjesztőket, melyek között a legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tétele öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés.

A Pécsi Járási Ügyészség valamennyi felnőtt vádlottal szemben szabadságvesztés kiszabását indítványozta, három vádlottal szemben a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztésére irányuló indítványt tett. A fiatalkorú vádlottal szemben az ügyészi indítvány felfüggesztett fiatalkorúak fogháza és pártfogó felügyelet. Mint az iratanyagból kiderül, az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság rendeljen el vagyonelkobzást a bűncselekmény elkövetése során szerzett vagyonra.