Csaták, felvonulás, bemutatók és koncertek követik hétvégén Kinizsit a várban


Életmód - 2020. augusztus 10.
szerző: SH

varfeszt

Eseménydús hétvégét ígér a siklósi vár, ahol pénteken rock-musical, szombaton és vasárnap pedig várfesztivál várja a látogatókat harcászati bemutatókkal, ostrommal és gyermekprogamok mellett még vagy tucatnyi látványossággal.

Kilépett árnyékából a siklósi vár, hiszen már több éve, hogy nem csak az épített örökség falai közé rejtett érdekességek, tárlatvezetések vagy kiállítások miatt érdemes fellapozni a programnaptárát. Nincs ez másként idén sem, amikor – koronavírus ide vagy oda – a lehetőségek szabta határok mellett a Várudvari esték programsorozatán túl az immáron hagyományosnak mondható Várfesztivál is meg lesz tartva, de még egy különleges ősbemutató is várat magára. A nyár végén

A Várudvari esték harmadik felvonásán a várkapitány által írt Kinizsi, a nép fia című rock-musical dallamai csendülnek fel. A pénteki előadásra már minden jegy elkelt.

Az idei Siklósi Várfesztivál a nagyszabású felvonulással veszi kezdetét szombat délelőtt tíz órakor, mely útvonalára minden siklósit nagyon várnak. A várba a posta mellől a Felszabadulás utcán masírozik fel a tömeg, ahol a rendezvények sorát harcászati bemutatók és csatajelenetek is követik majd a zászlóforgatók, gólyalábasok, solymász és sok egyéb forgatagában.

Az első ostromra 16 órakor kerül sor, amikor a magyar vitézek próbálják visszafoglalni a török uralta várat. A szombati napközbeni programok 17 óráig tartanak, majd 19 órától Szűcs Judith, Csonka András és Vanek Andor lép színpadra a Bon Bon zárókoncertje és Dj. Duly előtt. Az esti koncerteket egy 1.500 forintos jegyért lehet látogatni.

Vasárnap is igazi kavalkád várja a látogatókat, a 15 órakor kezdődő második ostrom során pedig kiderül az is, hogy visszafoglalják-e a magyarok Siklós várát, vagy az végleg a török kezében marad.

A történelmi falakat védők elleni roham minden évben más történet köré épül, de aki nem ismerné Perényiék és a siklósi vár ostromának leghíresebb sztoriját, korábbi videónkon mindent megtudhat róla.