Cukor, bor, só – rendhagyó közösségi ház Máriagyűdön
A kézműves termékeket, süteményeket és csokoládékat felsorakoztató egyedi hangulatú, Czukor Borsó ház szombat délelőtt nyitja meg kapuit vendégei előtt.
Ez nem egy szokványos vendéglátó helyiség – magyarázza B. András Márta, pécsi lakberendező, aki a borász Latorczai-Rácz Lillával közösen álmodta meg a helyet. A kávézó mellett kis sütödét és csokoládé manufaktúrát tömörítő máriagyűdi udvar különleges süteményeket és édességet kínál vendégeinek – mutat a névben is szereplő czukorra Márta, hozzátéve: azért cz, hogy a vendégek elvonatkoztassanak a hagyományos felhasználástól.
A ház egy pici kézműves bolt mellett olyan helyiségeknek is otthont ad, mint a gyermekek számára megszervezett workshopok terei, de lehet jönni bonbont önteni, teakeverékeket csinálni, vagy akár kézműves foglalkozásra is – ismerünk rá a só jelentésére.
Szeretnénk akár catering szolgáltatás mellett lánybúcsúknak, legénybúcsúknak, keresztelőknek vagy ballagásoknak is otthont adni, de remek boraink vannak és kiváló helyet biztosítunk mellettük egy baráti beszélgetésre is – sorolja B. András Márta. Az udvaron borozó-pihenő helyek mellett játszótér is található, ami már szombaton – 11 órától – az első napján is dúdoldával, zenei programmal várja a gyermekeket.
Lehet jönni egyénileg vagy baráti társasággal úgy is, hogy mi adjuk vagy hozzák a hozzávalókat – mutat Márta a közeli dombtető szalonnasütő-szigetére, ahol – mint mondja – igazi, klasszikus szalonnasütést terveznek szombat estére.



