Ebben a formában nem lesz több POSZT
Péterffy Attila, Pécs polgármestere szerint a kisebbségi tulajdonos, vagyis Vidnyánszky Attiláék a Magyar Teátrum Társaság (MTT) taggyűlésén kezdeményezték a POSZT megszüntetést.
A Pécsi Országos Színházi Találkozó megszüntetéséről a titkár, Szabó László szerint közösen döntöttek, mert a POSZT elfáradt, és Pécsnek nem is volt annyira fontos.
Pécs polgármestere viszont jelezte, hogy nem engednék el a színházi találkozót, vételi ajánlatot tesznek a társaságnak és szeretnék akár állami támogatás nélkül is megrendezni a – mint fogalmazott – város egyik fontos kulturális brandjét. Mint a HVG-nek kitért rá, a minisztérium a pécsi színház állami finanszírozásáról folyó tárgyalásokon is zsarolni próbált, amikor azt akarta, hogy a város adja el az államnak a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.-t, benne a Kodály Központtal.