Eldőlt, melyik kezdeményezés nyert a Tesco versenyén


Életmód - 2025. március 4.
szerző: SH

tesco-zsetonok

A majsi kezdeményezés nyerte a Tesco február 16-án zárult háromhetes szavazását, mely során a vásárlók zsetonnal dönthettek arról, hogy melyik kezdeményezést támogatják.

Tavaly októberben indította útjára a Tesco Start a jövőért elnevezésű pályázati programját, amely a nyolc éven át sikerrel futó Ön választ, mi segítünk programját váltotta. Az új kezdeményezés elsősorban a fiatalok életkörülményeinek javítására fókuszáló közösségi projekteknek biztosít anyagi finanszírozást. Országszerte 176 közösségi kezdeményezés osztozik 57 millió forinton, soraikban 9 Baranya megyei projekt. Minden körzetben a legtöbb zsetont begyűjtő 500 ezer, a második 300, míg a harmadik 150 ezer forint támogatásban részesül. Összesen három különdíjas szervezet pedig egyenként 365 ezer forintot fordíthat projektje megvalósítására.

A siklósi és mohácsi áruházban lehetett ugyanarra a három projektre szavazni: a Dózsa György Úti Óvoda Gyermekeiért Alapítvány egy tematikus terület kialakítását tűzte ki célul a siklósi ovi udvarán, ahol a kicsik a fenntarthatósággal kapcsolatos ismereteiket mélyíthetik el a környezetben való tevékenység által. A kezdeményezés a második helyen végzett.

Majson Zsebibaba kuckója ihlette meg az óvónéniket, mely keretében megújul a legkisebbek intézményének szabadtéri játszótere. A két áruház vásárlói ezt támogatták legnagyobb mértékben.

A nagyharsányi óvoda a Montessori módszert figyelembe véve bővítené a játszóterét, melyben a gyermekek tapasztalás útján való ismeretszerzését segítik, ők a harmadik helyre elég zsetont kaptak.