Elhunyt Mayer Ferenc

Mayer Ferenc megkerülhetetlen része volt Siklós zenei életének. A tanár úr hétfőn 83 éves korában elhunyt.
Tíz évesen, 1946-ban felvételizett a pécsi énekiskolába, majd a tanítóképzőben zongorán és hegedűn tanult. Kivételes énekhangjával a gimnáziumi évek 1954-56 között az akkori alakuló vasúti énekkarhoz járt énekelni besegíteni, valamint karnagy segédként tevékenykedett. Az 1958-ban kezdődő, és 1962-ig tartó kurzuson végül karnagyi oklevelet szerzett.
Az általános iskolai tanító a Pécsi Állami Tanítóképzőben 1957 július 3-án kapta kézhez első oklevelét.
Mayer Ferenc az akkor ötéves Állami Tanítóképzőben 1956-ban végzett. Ezt követően Gordisán tanítójelöltként tevékenykedett, ami után sikeresen vizsgázott. Egy évnyi mattyi tanítás után 1958-ban Magyarbólyba került, ahol 1974-ig dolgozott. Magyarbólyban életre keltette az országos hírnévre szert tevő Pávakört, mely emlékét a harkányi nyarak is őrzik.
Ezt követően érkezett Siklósra, az akkori kettes, nyolcvanas évektől pedig Batthyány Kázmér után elvnevezett általános iskolába, ahol úttörő csapatvezető és testneveléstanár volt. A tanárképzőt testnevelés szakon 1975-ben végezte el, és létrehozta a hölgyek felnőtt kézilabda csapatát és összekovácsolta a gyermekek atlétika szakosztályát.
Az 1982-ben alakuló akkori Hajdúba, most Kanizsaiba igazgatóhelyettesnek választotta a tantestület.
A Dr. Vajda János Pedagógiai Díjas kiváló pedagógus legnagyobb büszkesége, hogy az akkor bevezetett mindennapi testnevelés tematikájára egy osztályt hozott létre: a B-sek sorába rengetegen jelentkeztek, mely korát megelőzve nem csak a testmozgás, hanem különleges szemlélete miatt is hihetetlenül népszerű volt.
A Kanizsai Dorottya Általános Iskolából 1997-ben ment nyugdíjba, ami után öt évig tanított, majd újabb öt esztendőn át a sportcsarnok igazgatójaként tevékenykedett.
Diplomaszerzésének hatvanadik évfordulója alkalmával 2019-ben gyémántoklevelet vehetett át.
Feri bácsi tizenöt éven át a Dolce soraiba vitt derűt, a zenekartól a két éve búcsúzott el, de azóta nem csak itthon, hanem Pécsen is minden nagyobb zenei eseményen részt vett.