Elindult az Artemis-2, megkezdődött az emberes holdprogram következő szakasza


Tech/Tud - 2026. április 2.
szerző: SH

artemis2

Sikeresen útnak indult a Hold megkerülésére az Artemis-2 küldetés, amelynek célja a későbbi, már leszállással járó missziók előkészítése. A négyfős legénység mintegy tíz napot tölt az űrben, miközben az Orion kapszula rendszereit éles körülmények között tesztelik.

A start során a Space Launch System (SLS) rakéta rendben elérte a kritikus repülési fázisokat, majd a gyorsítórakéták leválása és a főhajtómű-leállás után az űrhajó Föld körüli pályára állt. Innen indul tovább a Hold felé, amelyet megkerül, de pályára nem áll körülötte, és leszállás sem történik.

A küldetést több technikai probléma és halasztás előzte meg: eredetileg februárra tervezték az indítást, de hidrogénszivárgás, majd később héliumrendszer-hiba miatt többször el kellett halasztani. A rakétát januárban már a kilövőállásba helyezték, a tesztek során azonban többször is meg kellett szakítani az üzemanyag-feltöltést, így végül csak március végén válhatott lehetővé az indítás.

Az Artemis-program időrendben felépített lépésekből áll. Az első, 2022-es küldetés személyzet nélkül kerülte meg a Holdat, az Artemis-2 most először visz ismét embereket a Hold közelébe 1972 óta. A következő lépcső, az Artemis-3 jelenlegi tervek szerint 2027-ben indul, de módosított formában, egyelőre nem holdraszállással, hanem űrbeli dokkolási műveletekkel.

A program hosszú távú célja a tartós emberi jelenlét megteremtése a Holdon, amelyben több mint 60 ország és számos űripari vállalat is részt vesz.

Közben Kína is egyértelmű célt tűzött ki, a hivatalos tervek szerint legkésőbb 2030-ig embert juttatna a Hold felszínére. A kínai űrprogram saját fejlesztésű hordozórakétára, új generációs űrhajóra és egy külön holdkompra épül, miközben párhuzamosan már most is zajlanak a holdi mintavételi és technológiai előkészítő küldetések. A cél nem csupán egy zászló kitűzése, hanem hosszabb távon egy önálló, kínai irányítású holdi infrastruktúra kialakítása, ami közvetlen versenyhelyzetet teremt az amerikai Artemis-programmal.