Elkészült a bölcsőde, gimnáziumig maradhatnak helyben a fiatalok Alsószentmártonban

Több mint 340 millió forintos pályázatnak köszönhetően kétcsoportos, 28 férőhelyes bölcsőde épült Alsószentmártonban. Az oktatási intézmények vertikuma kiemelkedő az ezer fős települések sorában.
Alsószentmártonban korábban az óvoda fejlesztése zárult – emlékeztetett Junácski András. A megyei önkormányzat alelnöke kiemelte: a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program lehetővé tette, hogy a Napforduló Szociális és Drog-prevenciós Egyesület pályázatot nyújthasson be a bölcsőde kialakítására. A legkisebbek intézményének köszönhetően a településen immáron a bölcsődétől gimnáziumig van lehetősége a fiataloknak a helyben maradásra és tanulásra, mely családjaik, munkába visszatérő szüleik számára is komoly segítséget jelent.
A 340,8 millió forintból megvalósuló beruházás részeként bútorokat, berendezési tárgyakat is beszereztek, játszóudvart alakítottak ki az épület mellett, továbbá parkolót, biciklitárólót is építettek.
A több mint ezer fős településen az oktatási intézmények teljes létszámmal üzemelnek.