Siklós 204 fő – elkészült a második világháborús veszteségek böngészhető térképe
Online elérhető a Magyarország katonai birtokbavétele 1944-1945 című, településekre bontott háborús adatbázis, amelyet a Magyar Nemzeti Levéltár a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeummal együttműködésben készített el.
A digitális gyűjtemény 3155 magyarországi település második világháborús érintettségét dolgozza fel: rögzíti az ott zajló harcok jellegét és lezárásuk időpontját, valamint a halotti anyakönyvek alapján a helyi lakosság emberveszteségeit. A feldolgozás jelenleg nem terjed ki Budapestre és Győrre, mivel ezek levéltárai önkormányzati fenntartásban működnek, ám a tervek szerint a kutatás ezekre a városokra is kiterjedhet; a főváros esetében rendkívül nagy, akár százezres nagyságrendű áldozatszámmal számolnak.
Az adatbázis már most jelentős történeti értéket képvisel: mintegy 117 ezer család számára nyújthat információt hozzátartozóik háborús sorsáról, miközben települési szinten tárja fel a veszteségeket és megpróbáltatásokat. A neves áldozatok között szerepel Radnóti Miklós is, akinek abdai kivégzése külön bejegyzésben jelenik meg. A részletes adatokból számos helyi tragédia rajzolódik ki, például az abaligeti kivégzések esete.
A rendszer a holokausztkutatás számára is fontos forrás: több tízezer bejegyzésben Auschwitz szerepel a halál helyszíneként, és számos esetben pontos levéltári megfogalmazások rögzítik a deportálások és megsemmisítések körülményeit.