Elkészült a turizmusfejlesztési stratégia, tízmilliárdok érkezhetnek a térségbe
Elkészült a megye 2030-ig terjedő, TOP-os forrásokból táplálkozó turisztikai beruházásainak alapdokumentuma, tervezési koncepciója, az az összegzés, melyben települések szintjén is számba veszik, hogy milyen beruházások valósulnának meg.
A stratégia elkészítését számos tematikus workshop, megszólított cég és az önkormányzatok adatközlése segítette. A következő hét év uniós pénzeinek elosztását támogató dokumentumot Lázár János látogatása után a napokban fogadta el a Baranya Vármegyei Önkormányzat. Térségünk nagyobb településeinek sorában jelen állapot szerint Siklós 17, Villány 33, Harkány pedig 7 milliárd forintot fordítana a turizmus fejlesztésére.
A felsorolás szerint Siklóson 1,7 milliárd forintból a várkert-váralja fejlesztése, 6,6 milliárd forintból pedig a várban egy 5 csillagos hotel kialakítása szerepel. Továbbiakban a Camp Siklós projekt 650 millió, a fürdő fedett részeinek és csúszdaparkjának, élménymedencéjének építésére 1,7 milliárd, a Vásártéren egy nyitott lovaspálya építésére 200 millió, a Tenkes-hegyi és máriagyűdi utak, kerékpárutak, pincesorok fejlesztésére pedig 3,15 milliárd forinterejéig szerepel a lefektetett tervek között.
Harkány egy szolgáltatóház kialakítására, a Bartók utcai járdára valamint a fürdő utcájában csapadékvíz elvezetésre egymilliárd forintot, egy új, 1250 négyzetméteres városházára és 4500 négyzetméteres főtérre a Kossuth utcában a fürdő új téli bejáratával szemben 1,18 milliárd forintot, egy négycsillagos, a fürdővel közvetlen összeköttetésben álló 40 szobás szálloda építése 2 milliárdot, a Mol kút mögötti földesút leaszfaltozására 150 millió forintot, a Kossuth utca 800 méterén parkolósáv kialakítására pedig 250 millió forintot fordítana a dokumentum szerint. Ezek mellett a Bartók utca végének összekötését a Siklósi úttal 240 millió, az üdülőtelepek becsatornázását 2 milliárd forintból valósítanák meg, a belvárosi torzó helyén apartmanházakat és üzleteket pedig félmilliárd forintból alakítaná ki a város turisztikai beruházásként 2030-ig.
Villány egy északkeleti elkerülő útra 5,489 milliárd forintot szeretne fordítani, a Baross utcai pincesort és a kapcsolódó utcákat 3,5 milliárdból rehabilitálná, míg 16,789 milliárdért a Rendezvényteret bővítené tovább, hogy az egy szálloda létesítési feltételeit teremtse meg, magában foglalva sportpályák, játszótér, és egyéb épületek építését. Déli melegvizes kútjaikból jelentős mennyiségű termálvizet nyerhetnek ki, az 1,813 milliárdos projektnek köszönhetően pedig az felhasználható lesz fürdőkhöz, uszodához, távfűtésre és ipari hasznosításhoz is. Mindezek mellett a Szársomlyóra kilométernél is hosszabb libegő mellett lombkoronasétányt és csillagvizsgálót építenének 5,996 milliárdból.