Erős földrengés rázta meg Isztambult

A magyarországi állomások is regisztrálták azt az óriási földrengést, ami Isztambult rázta meg szerdán nem sokkal dél előtt. A 6,2-es rengés epicentrum a Márvány-tengerben, Isztambultól mintegy 40 kilométerre, 10 kilométeres mélységben volt.
A rengést széles körben érezni lehetett a régióban, beleértve Isztambult, Bursát és a környező tartományokat is. Jelenlegi hírek szerint komoly károk vagy áldozatok nincsenek, de néhány helyen kisebb épületkárokat és üvegkárokat jelentettek – közölte a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium. A főrengést megelőzően egy kisebb, 3,9-es magnitúdójú előrengést is regisztráltak a térségben, majd a 6,2-es rengés után több utórengés is követte, köztük egy 5,3-as erősségű is. További utórengésekre kell számítani, ezért a lakosságot fokozott elővigyázatosságra intették, különösen a megrongálódott épületek közelében.
Törökország földrengésveszélyes terület, Isztambul különösen kitett a szeizmikus aktivitásnak. A városban folyamatosan zajlik az épületek megerősítése, és a földrengésbiztonsági intézkedések fokozása – teszik hozzá.
A 2023-as 7,8-as dél-törökországi földrengés után a mostani esemény ismét ráirányítja a figyelmet a régió földrengéskockázatára, és a felkészülés fontosságára.