Fény derült a Perényi köz festményének rejtélyére!


Életmód - 2021. augusztus 4.
szerző: SH

perenyi-koz-festmeny

A Perényi köz felújításával és kivilágításával előtérbe került az egyik szomszédos ház kerítésére festett kép – mely inkább szekkó mint freskó. Sokan a járda felújításával azonosítják, ennél azonban jóval régebbre mutat a története.

A festmény 2003 vagy 2004 nyarán került a falra, a közeli pub tulajdonosának ötlete nyomán. Ott csúfondároskodott az üres, poros téglafal, így adódott a lehetőség. A bal oldalon látható oldtimert is Szilárd kezdte el festeni – emlékszik vissza a kép alkotója, Kármen. Mint elárulta, a kocsiba is bedolgozott, a festmény többi része pedig végig az ő munkája. Született ugyan néhány skicc, de a spontaneitás volt az irányadó.

A festés szekkó technika, ami – ellentétben a freskóval – száraz felületre történő felhordás. Maga a festék műanyag alapú, bitumenre, útfelfestésre alkalmas – árulta el a részleteket a művészetis alkotó.

Megjegyzi: egy ismerőse jelezte, hogy valaki ráhúzott néhány vonalat fekete sprével, és sajnos omlik a tégla, így pereg a festék, régen sokkal élettelibb volt, most már kopottas. De még bírja.

 

A Perényi köz falfestménye Siklóson