Gyanús alak után ment a Budapesten megkéselt férfi

Vasárnap megkéseltek egy 39 éves férfit a fővárosban. mint felesége bulvárlapoknak elmondta, férje egy gyanús alak miatt ment az utcára.
A tizenhatodik kerületi erkélyén dohányzott Sándor, az a kőműves, aki egy gyanúsan ólálkodó alakot vett észre az utcán. Lesietett, mert azt gondolta, hogy az ott parkoló autókat akarja feltörni.
A férfit egy sarkon túl szúrták meg, még saját lábán elindult visszafele, de összeesett. Ennek pont szemtanúja volt a feleség is, aki férje után indult, mert rossz érzés fogta el, amiért az késik.
Sándort kórházba szállították, de már nem lehetett segíteni rajta.
A gyilkos arcát nem látta a nő, mert az maszkot és szemére húzott sapkát viselt, csak annyit tudott elmondani, hogy 165-170 centiméter magas lehetett.
A rendőrség hétfő reggel annyit közölt az ügyben, hogy hajtóvadászatot indított, de hogy mit jelent szótárában ez a kifejezés vagy ki ellen indították nem tudták megmondani. A tettes elfogásával vagy érdemi információval azóta sem álltak ki a közvélemény elé.
friss kedd délután elfogták a feltételezett elkövetőt, az ORFK későbbre ígér tájékoztatót.