Gyanúsítottként hallgatták ki a drogost, majd lopott egy taxit és megölt két másik embert is
Egy 43 éves férfi lopott taxival okozta az Árpád hídi három halálos áldozattal járó balesetet – közölte a rendőrség. A férfit nem sokkal a tragédia előtt kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgatták ki, de szabadon engedték.
Egy 43 éves férfi szerda éjjel a III. kerületi Tavasz utcában, kihasználva egy taxis figyelmetlenségét, bepattant a nyitva hagyott ajtajú járműbe és egy rövid dulakodás után elhajtott, majd az autóval felment a Árpád híd Vörösvári út irányába vezető lehajtójára, szemben a forgalommal. Már a lehajtón ütközött egy autóval, anyagi káros balesetet okozva, majd később Pest irányába hajtva, a margitszigeti lehajtó után frontálisan ütközött egy Suzukival.
A Suzuki vezetője és utasa, egy 34 éves férfi és egy 32 éves nő a helyszínen életét vesztette, a harmadik járműben – egy másik taxiban – négyen megsérültek.
A balesetet okozót szerda hajnalban a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki kábítószer birtoklása miatt. A férfi a drogfogyasztást elismerte, majd szabadon engedték.