Hamarosan kezdődik a rókák tavaszi vakcinázása


Baranya - 2021. március 21.
szerző: SH

Fotó: Czeglédi Zsolt
Fotó: Czeglédi Zsolt

Baranya megyében is kezdetét veszi a rókák veszettség elleni oltása, ezért számos helyen ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A programban március 27. és április 10. között összesen több mint 27 ezer négyzetméteren szórják szét repülőről a vakcinatartalmú csalétkeket.

A veszettség fő terjesztői a vörös rókák, amely a vadon élő és a házi emlősökre, valamint az emberre egyaránt veszélyes. Magyarországon körülbelül 75 ezer róka él, de az állomány háromnegyedét az eddigi vizsgálatok szerint sikerül elérni a vakcinákkal.

Ember már csaknem 25 éve nem kapta el a veszettséget, és a jelenlétét is csak 2017-ben észlelték utoljára belföldön. A vakcinázás ennek ellenére indokolt, hiszen Romániában idén február elején már felbukkant a veszettség, ráadásul a magyar határhoz közel.