Harkány-terehegy hétvégén köszönti a tavaszt
Szinte minden nap tesznek hozzá valami újdonságot a hétvégén megrendezésre kerülő terehegyi tavaszköszöntő programjához. A március 21-i esemény egy társadalmi kezdeményezésből, a játszótér felújításából nőtte ki magát ünnepséggé.
A Széchenyi téri programok 13 órakor veszik kezdetüket, amikor Baksai Tamás polgármester átadja a játszóteret. Őt a Kitaibel Pál Általános Iskola és Zeneiskola diákjainak műsora követi. Gyurgyovics Natália és Pesti Johanna éneke után Ribizli bohóc szórakoztatja a kicsiket, majd a Harka népdalkör és a Horvát vegyes kórus múlatja az időt egészen 14 óráig.
Két órától lovas bemutató veszi kezdetét Katona Ildikó és barátai közreműködésével. 15 órától a Siklósi Lovagrend XV. századi hadászati bemutatója következik, 20 órakor pedig a faluházban lép színpadra a harkányi CSAK, aki a batyus bálhoz szolgáltatja a zenét.
A részvétel természetesen ingyenes, a helyszínen 40 kézműves kirakodóvására, játékpark és kreatív kuckó, fa körhinta, népi játékok, trambulin és légvár emeli az esemény hangulatát.
Az időjósok vasárnapra mondanak csak esőt, a szombati napunk – ha hihetünk nekik – túlnyomóan naposan telik, 12-13 fok nappali csúcshőmérséklettel. A hétágút csak a délutántól megnövekvő felhőzet takarja néha el.