Idén is kinyitják kapuikat az erőművek

Az idei évben ötödik alkalommal rendezik meg az Erőművek éjszakáját. Október 25-én az érdeklődők többek között megismerhetik a szalmatüzelésű hőerőmű vagy a biogázüzem működését, és azt, hogyan látják el a várost és a vármegye egyes részeit energiával.
Hogyan tudnak szinte egy egész várost szalmabálával fűteni? A szennyvízből hogyan lesz tiszta víz és energia? Baranya vármegye élen jár a megújuló energia hasznosítása terén.
Baranya megye hosszú évek óta élen jár a megújuló energia hasznosítása terén. Pécsen található például Közép-Európa legnagyobb biomassza-erőműve, a Veolia Pannon Hőerőmű Zrt. is, ami egy hazánkban egyedülálló technológiával működő szalmatüzelésű hőerőmű. A biomassza-erőműnek köszönhetően Pécs 2013 óta az első olyan hazai nagyváros, ahol teljes egészében megújuló forrásból származik a távfűtés hőenergiája, ami több mint 30 ezer pécsi lakást, valamint 483 közintézményt jelent. Az erőmű interaktív Zöld Zóna Látogatóközpontjában különböző foglalkozásokon várják a kicsiket és nagyokat, ahol akár egy szobabiciklivel saját magunk is termelhetjük az energiát, utána pedig egy erőműbejáráson is részt vehetünk október 25-én.
Az Erőművek Éjszakáján a Pétáv és a pécsi Tettye Forrásház Zrt. is kinyitja kapuit, hogy kiderüljön, hogyan jut el az otthonokba a meleg, vagy hogyan kerül vissza a tiszta víz a Drávába. A pécsi szennyvíztisztító telepet 2022-ben korszerűsítették, a megújult technológiának köszönhetően naponta 25 ezer köbméter szennyvizet fogadnak és tisztítanak meg, majd ugyanennyi tisztított vizet engednek vissza a természetbe. A telep érdekessége a biogázüzem is, amely szintén megújuló és fenntartható módon termel energiát.
Az Erőművek Éjszakáján a látogatók szakértő idegenvezetők segítségével ismerhetik meg az erőművekben, a fűtőművekben, a víziközmű-szolgáltatóknál és a hulladékfeldolgozó üzemekben zajló munka érdekességeit és a berendezések működését.
A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Érdemes böngészni a helyszíneket, melyekre már lehet regisztrálni.