Idén is nagyszabású ünnepséggel készül Siklós a nemzeti ünnepre [GALÉRIA]
A Nemzeti Összetartozás Napján immár hagyománnyá vált városi ünnepségnek idén is a siklósi várkert ad otthont. A műsor június 4-én 20:30-kor kezdődik.
A rendezvény öt év alatt a város egyik meghatározó közösségi eseményévé vált, a szervező Siklósi Hagyományőrző Egyesület idén is látványos programokkal készül.
Az idei program több újdonságot is tartalmaz majd, a fáklyás felvonulás ismét fontos része lesz az eseménynek. A korábbi évek tapasztalatai alapján idén külön figyelmet fordítanak arra, hogy a fáklyát vivők is teljes mértékben élvezhessék az előadásokat, ezzel még egységesebb élményt biztosítva a résztvevők számára.
A Nemzeti Összetartozás Napja az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező nemzeti emléknap. Június 4-ét, az 1920-as trianoni békediktátum napját az Országgyűlés a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló 2010. évi XLV. törvényben nyilvánította a Nemzeti Összetartozás Napjává.
A korábbi évek galériája következik.





















