Ismét meghirdette a zsetonos versenyt a Tesco, mutatjuk, mire szavazhat!


Életmód - 2025. január 20.
szerző: SH

tesco-zsetonok

Ismét a vásárlók dönthetik el, hogy melyik helyi szervezet mennyi támogatást kapjon a Tesco új pályázati programja, a Start a jövőért szavazásán.

Országszerte 176 közösségi kezdeményezés osztozik 57 millió forinton, soraikban 9 Baranya megyei projekt. Minden körzetben a legtöbb zsetont begyűjtő 500 ezer, a második 300, míg a harmadik 150 ezer forint támogatásban részesül. Összesen három különdíjas szervezet pedig egyenként 365 ezer forintot fordíthat projektje megvalósítására.

Tavaly októberben indította útjára a Tesco Start a jövőért elnevezésű pályázati programját, amely a nyolc éven át sikerrel futó Ön választ, mi segítünk programját váltotta. Az új kezdeményezés elsősorban a fiatalok életkörülményeinek javítására fókuszáló közösségi projekteknek biztosít anyagi finanszírozást.

A Tescónál nagy hangsúlyt helyezünk arra, hogy minél többet adjunk vissza azoknak a közösségeknek, ahol vásárlóink és munkatársaink élnek – mondta Hevesi Nóra. Az áruházlánc kommunikációs vezetője kifejtette: fontosnak tartották, hogy a program folytatásába továbbra is bevonják a vásárlókat, ők tudják ugyanis a legjobban, hogy milyen projektek megvalósítását szeretnék látni a helyi közösségekben.

A szavazás hétfőn elindult és február 16-ig tart, az eredményhirdetésre február végén kerül sor. A siklósi áruházban is három projektre, a helyi óvoda mellett a nagyharsányi vagy a majsi ovi kezdeményezésére lehet szavazni.

A Dózsa György Úti Óvoda Gyermekeiért Alapítvány egy tematikus terület kialakítását tűzte ki célul a siklósi ovi udvarán, ahol a kicsik a fenntarthatósággal kapcsolatos ismereteiket mélyíthetik el a környezetben való tevékenység által.

A nagyharsányi óvoda a Montessori módszert figyelembe véve bővítené a játszóterét, melyben a gyermekek tapasztalás útján való ismeretszerzését segítik.

Majson Zsebibaba kuckója ihlette meg az óvónéniket, mely keretében megújulna a legkisebbek intézményének szabadtéri játszótere.