Jövő héten néhány napra megváltozik a forgalmi rend


Helyi hírek - 2022. március 9.
szerző: SH

panelhazak-lakotelep

Jövő héten a Harkányi úti panelházak környékén kell számítani a forgalom ideiglenes korlátozására a fák metszési munkái miatt. A rendkívüli forgalmi rend néhány megszokott szabályt is felülír.

A munkálatokkal megbízott vállalkozó a tervek szerint március 16-án – szerdán – reggel kezdi meg a fák fiatalítását a Harkányi út 10/b előtt és halad majd a Szolgáltatóház irányába.

Mint az önkormányzat közölte, az érintett terület első szakasza már hétfő estétől lezárásra kerül, így az ott lévő garázsok és parkolóhelyek sem lesznek használhatóak mindaddig, amíg a Városgondnokság a levágott gallyaktól meg nem tisztítja a területet.

A teljes szakasz munkálataival a tervek szerint egy hét alatt végeznek, mely idő alatt az épp csak szükséges területet igyekeznek lezárni.

A munkálatok biztosítása érdekében forgalmi rend változást is bevezetnek, így a Harkányi út mindkét végén lehet ki-és befelé közlekedni – kivéve persze a lezárt részt, ahol nem lehet átjárni és a Köztársaság tér felől a gimnázium irányába megszűnik a behajtás korlátozása, így ki lehet hajtani a Gyűdi út felé. A megváltozott forgalmi rendet táblákkal is jelzik majd.