Kásler: változtatás jön az egészségügyben
Magyarországon tökéletesen működik az alap-, a járóbeteg- és a sürgősségi ellátás egysége, folyamatos a mentőállomások felújítása, építése és új mentőgépkocsik beszerzése, több finanszírozást kapott a traumatológiai és az érsebészeti ellátás – mondta Kásler Miklós.
Az emberi erőforrások minisztere bizottsági meghallgatásán kitért rá, hogy az egészségügyben tervezett, elsősorban traumatológiát és az érsebészetet érintő struktúra- és finanszírozásátalakítást fog végrehajtani a kormány.
A miniszter beszélt a kormány családokat segítő intézkedéseiről és az egészségügyben eddig megtett lépésekről is. Felidézte, hogy a kormány tavaly 1854 milliárdot költött a családok támogatására, idén pedig ennél is többet, 2004 milliárd forintot fordítottak erre a célra. Emlékeztetett, hogy 2019 elején bevezették a gyermekek otthongondozási díját és emelték az ápolási díj mértékét, január 1-jével pedig elindul a nagyszülői gyed, és bevezetik a négy- vagy többgyermekes anyák szja-mentességét is.
A jövő évi költségvetés 2228 milliárd forintot biztosít a magyar családok támogatására, ez az összeg a pénzbeni ellátásokból, az adókedvezményekből, a gyermekeseket segítő szolgáltatások támogatásából, az otthonteremtési program és a családi akcióterv forrásaiból tevődik össze. Utóbbi kapcsán elmondta, a babaváró támogatást csaknem 51 ezer házaspár igényelte, a megkötött szerződések száma közel 40 ezer, a szerződési összeg pedig 379 milliárd forint. A nagycsaládosok autóvásárlási támogatására több mint 20 ezer kérelem érkezett, kétezer esetben már a folyósítás is megtörtént ötmilliárd forint értékben – ismertette.
A miniszter beszámolt arról is, hogy idén 2,6 millió nyugdíjas, vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülőnek tudtak nyugdíjprémiumot fizetni.