Kerékpárbarát címre pályázik Siklós
Az elmúlt években lendületet vett új irányt, a kerékpározást Siklóson is központba állító törekvést koronázná meg az a cím, mely elnyeréséért pályázatot nyújt be Siklós.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium és a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Nonprofit Kft. közös pályázati felhívást tett közzé a Kerékpárosbarát Település cím 2024. évi elnyerésére.
A közlekedésért felelős tárca 2006-ban indította útjára a Kerékpárosbarát település pályázatát azzal a céllal, hogy új lehetőségek nyíljanak a kerékpározás népszerűsítésében a pozitív példák, előremutató megoldások elismerésével, valamint terjesztésével.
Az idén 16. alkalommal meghirdetett Kerékpárosbarát település pályázat célja, hogy felkutassa és feldolgozza az önkormányzatok által 2023-ban alkalmazott pozitív kerékpárosbarát példákat és megoldásokat, majd ezeket mintaként átadja, illetve jutalmazza a rendszerszerű fejlesztéseket. Azok a pályázók nyerhetik el a címet, akik jelentős lépéseket tettek környezetük biztonságosabbá és környezetbarátabbá tételéért, és pozitív példaként szolgálnak mások számára.
Mint Riegl Gábor előterjesztésében kiemelte, számos, több évre visszamenő kerékpáros rendezvény aktív szervezője és résztvevője az önkormányzat. 2024. szeptemberében harmadik alkalommal került megrendezésre a Buga Jakab kerékpártúra Siklóson, amely idén első alkalommal Horvátországot is érintette. Az év végén második alkalommal ismét Siklóson rendezik a cyclocross Magyar Kupa negyedik fordulóját is. Emellett idén először ad otthont Siklós az Aktív-és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ szervezésében megvalósuló Kerékpáros Szakmai Konferenciának.
A rendezvények mellett az Önkormányzat mindenkor kiemelten támogatja az ezirányú civil szervezetek működését, azok kezdeményezéseit – tér ki rá a polgármester, hozzáfűzve: a város fejlesztéseit tekintve is kiemelt szempont a kerékpáros hálózat fejlesztése mind a kerékpáros turisták számára mind a helyben kerékpárral közlekedők számára. Kiemelt fontosságú a meglévő eszközpark bővítése és karbantartása is, illetve a kerékpáros célzatú felhívások megpályázása. Jelenleg több futó projekt is tartalmaz kerékpárosturisztikai fejlesztéseket.