Két új elemmel bővült a siklósi értéktár


Életmód - 2020. december 12.
szerző: SH

Vesszőszentelés a siklósi Vince napon
Vesszőszentelés a siklósi Vince napon

Két újabb elemmel egészült ki a helyi értékek nevesített tára, így az már hét olyan örökséget nevez meg, ami a város életében, kultúrájában kiemelt szereppel bír.

A Helyi Értéktár Bizottság 2014-ben alakult, és korábban helyi nevezetességként sorolták fel a vár mellett a dzsámit, a katolikus, református valamint a szerb-ortodox templomot. A helyi örökségek sorába most a Tenkes kapitánya kultusza mellett a siklósi Vince nap szokását is beválasztották.

Az alulról felfelé építkező rendszerben a települési értéktár elemire épül a megyei jelentőségűként is elismert értékek felsorolása, majd az arra érdemesek számára következik a nemzeti értékké, hungarikummá nyilvánítás.

A megyei értéktárba a nemzeti rendszer 2014-es felállítása óta 51 elem került, köztük a Zsolnay örökség, a Villányi Vörösbor Fesztivál és a harkányi gyógyvíz valamint fürdőkultúra, a Mároki lakodalmas, az Orfűi Medvehagyma Fesztivál és a Tenkes Csárda is. A siklósi várat 2017-ben vették fel.