Komoly leépítésbe menekül a balatoni hajózás
A turisták nélkül nehéz helyzetbe került cég kemény intézkedésekkel alkalmazkodik a koronavírus-járvány miatt kialakult rendkívüli helyzethez, hogy fenn tudja tartani a hosszú távú működőképességet, valamint legtöbb munkahelyét.
A tulajdonosok által megszavazott reorganizáció olyan részben optimalizáló intézkedéseket tartalmaz, amelyek a működőképesség megőrzéséhez szükségesek. Ezek közé tartozik, hogy megszűnik 6 kevésbé kihasznált menetrend szerinti és 4 sétahajójárat, valamint 5 öreg hajót kivonnak a forgalomból, közülük hármat pedig el is adnak.
A Bahartnak 22 közforgalmú kikötője van, ezek közül négyet bezár és nyílt árverésen értékesít, ezzel együtt nyilvános pályázatot ír ki a vitorláskikötők jövő évtől való bérleti szerződés keretében történő üzemeltetésére.
A társaság befejezi a hajózáshoz szorosan nem kapcsolódó tevékenységeit, így a jövőben sem kempinget, sem pedig szállodát nem működtet tovább, a bevételeket majd fejlesztésekre és a kompközlekedés korszerűsítésére fordítják.