Lakosságszám: a választási rendszer is változhat
Évről évre csökken a Siklós lakossága, ami kihatással van az önkormányzat normatív finanszírozására, és a tendenciával a helyi választások mikéntje is változni fog. Míg a 2000-es évek elején tízezer fő felett laktuk városunkat, a lélekszám napjainkra nem éri el vízválasztó tízezres határt.
2015. december 31-én 9896 volt az állandó lakosok száma Siklóson, tulajdonképpen ezt tekintjük a 2016-os lakosságszámnak – mondta el Héger Zsolt, Siklós jegyzője. Az adatgyűjtés rendszere miatt ugyanis minden évben azonos időpontra vetítve teszik közzé az adatokat, és az év utolsó napjának lakosságszámát veszik alapul általában a következő év lakosságszámaként a különböző nyilvántartások. Héger Zsolt hozzátette, 2015-ben – azaz 2014. december 31-én – az állandó lakosság száma még 9978 volt, tehát alig maradt el a tízezertől; ám ha visszatekintünk akár csak az elmúlt 15 évre, akkor egyértelmű, hogy minden évben csökkent a lakosság, ahogy ez a mellékelt táblázatból is kiolvasható. Jól látható, hogy évenként mintegy ötven-száz fővel kevesebb a városban lakók száma.
A csökkenő lakosságszámra sokféle magyarázatot találhatunk. A kritikus hangok az elvándorlást, a nehéz gazdasági helyzetet vagy akár a kevesebb születő gyermeket is megemlítik. A város törvényes működéséért felelős jegyzője úgy fogalmaz, hogy az okok nyilván többfélék (gazdasági, demográfiai stb.) lehetnek, szerinte nem lehet egyetlen jelenségre visszavezetni a lakosságszám változását, konkrét erre vonatkozó kutatásról a várost illetően nem tud. Az azonban elmondható, hogy nem csupán Siklós, de a megye és az ország lakossága is folyamatosan csökkent az ezredforduló óta.
Változik a választási eljárás
A tízezer fő határvonal a választási eljárás során is. Az önkormányzati választás ezen létszám alatt – feltételezve, hogy a választási jogszabályok nem változnak addig – már úgynevezett egyéni listás választási rendszerben zajlik.
Ez azt jelenti, hogy a település egésze egy választókerületet alkot, és 8 fős képviselő-testületet választunk – ha a lakosságszám így marad. A testületbe ez esetben azok a jelöltek kerülnek be, akik a legtöbb érvényes szavazatot kapják az összes jelölt közül. A választáson ekkor
nem lesznek sem egyéni választókerületek, sem kompenzációs listák.
Ez jelentős változás, egyfelől azért, mert kisebb létszámú lesz a képviselő-testület, másfelől azért is, mert korábban vegyes választási rendszerben szavaztunk az önkormányzati választásokon, a választópolgárok is ehhez szokhattak hozzá. A mostani képviselő-testület a polgármesterrel mellett nyolc egyéni választókerületben megválasztott és három kompenzációs listán mandátumot szerzett képviselőből áll.
A következő választás után (ha a lakosságszám nem emelkedik ismét tízezer fölé) már nem lesznek listás mandátumú képviselők. A szavazás is más lesz, hiszen eddig a választók nem az összes képviselő jelölt közül választottak, hanem csak azok közül, akik a lakóhelyük szerinti kerületben indultak. 2019-ben eszerint a választók már az összes jelölt közül választanak képviselőket (8 főt), mert nem lesznek Siklóson egyéni választókerületek.
Gazdaságilag sem mindegy
A tízezer fő alatti települések állami normatívája is más – kevesebb –, mint a tízezer fő felettieké. Azonban a város kiadásai nem változnak egyenes arányban a lakosságszám csökkenésével. Nem lesz kevesebb járda, út, virág, közvilágítás csak azért mert tízezer alatti a lélekszám. Ellenben a támogatások a lakosságszám változásánál jelentősebb mértékben csökkennek.
A helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatásánál sok esetben a fajlagos támogatási összeg a lakosságszám alakulásával változik vagy épp annak szorzata. Illetve az óvoda finanszírozása esetében a gyermeklétszám az alapja a bérfinanszírozásnak és a működési támogatásnak – foglalta össze a legfontosabb változásokat Gyenisné Papp Tímea.
A pénzügyi osztály csoportvezetője hozzátette: a 2016. évi költségvetésnél már a 9978 főre csökkenés jókora támogatás visszaesést jelentett a városnak, számszerűsítve 13,6 millió forintot. Ebből a helyi önkormányzatok működésének általános támogatása esetében 11 millió forinttal kevesebb lett a finanszírozás. Az egyes köznevelési feladatok esetében a gyermeklétszám visszaesése 2 millió forint finanszírozáscsökkenést jelentett. A kulturális támogatások esetében pedig 478 ezer forinttal kevesebb lett a finanszírozás. Valamint az egyes felhalmozási célú állami támogatások esetében az út és járda felújítására fenti okokból már nem 30 millió forintra, hanem 15 millió forintra tud az önkormányzat pályázni.
A csoportvezető megjegyezte, hogy a 2017. évi költségvetésben is további csökkenéssel kell számolniuk az önkormányzat működési támogatásánál és a kulturális feladatok esetében, hiszen a lakosságszám sajnos tovább csökkent. Előzetes felmérés alapján a csökkenés 2,7 millió forint, de az óvodai gyermeklétszám alakulása a csökkenés mértékét még tovább növelheti.