Légvédelmi rendszert vesz Magyarország

Drónok és robotrepülők ellen is bevethető légvédelmi rakétarendszereket vásárol a Magyar Honvédség. A NASAMS (National Advance Surface-to-Air System) típusú rendszert a norvég Kongsberg és az amerikai Raytheon Technologies-től szerzi be a tárca 300 milliárd forintért.
A korszerű rövid, illetve közepes hatótávolságú, földi telepítésű légvédelmi rendszerek szolgálatba állításával a haderő azt a védelmi képességét nyeri 2023 után vissza, amelyet a rendszerváltás utáni leépítésekkel elvesztett.
Az 1976 óta szolgálatban álló, most leváltandó szovjet Kub-komplexumokhoz képest az új eszközökkel sokszorosára nő az oltalmazható terület nagysága és ugyancsak sokszorosára emelkedik az egyidejűleg megsemmisíthető célok száma, azaz a légvédelem harci lehetősége. A NASAMS ezen túlmenően olyan légi támadó eszközökkel – például pilóta nélküli repülőgépek, illetve csapásmérő robotrepülőgépek – is fel tudja venni a küzdelmet, amelyekkel szemben a magyarországi légvédelem eddig nem, vagy csak rendkívül korlátozott képességekkel rendelkezett.