Már az ünnepekre hangolódik Siklós


Életmód - 2021. november 19.
szerző: SH

adventidiszek

Egyre hívogatóbb adventi hangulatba kerül a város; a közelgő ünnepek tiszteletére díszbe borult a körforgalom, az utcákra sorra kerülnek fel a díszek, valamint jövő héten érkezik a város karácsonyfája is. Idén Siklós szinte minden szegletében lesz karácsonyi installáció.

Az ünnepi időszak a közös gyertyagyújtással veszi kezdetét – ismertette Riegl Gábor a Siklósi Hírekkel. Mint a város polgármestere emlékeztetett, az ünnepi forgatag idén a Mária utcába költözik, ahol a máriagyűdi helyszín mellett helyet kap a város karácsonyfája is. A szombaton valamint vasárnap 16 és 20 óra között megrendezésre kerülő adventi vásár mellett vasárnaponként az ünnepi koszorú gyertyáit gyújták meg, illetve kisebb programokkal is készülnek fellépők.

Mojzes Tamás alpolgármester hozzátette: az első ünnepi alkalomra november 28-án 16 órától a Mária utcában kerül sor, ahol Riegl Gábor polgármester a katolikus, református valamint evangélikus egyházak helyi képviselőivel közösen gyújta meg a koszorú első gyertyáját, valamint ekkor gyúlnak fel a karácsonyfa fényei is. Az adventi programsorozat kiemelt időszakában a történelmi falak kapnak főszerepet, ugyanis az önkormányzattal partnerségben december 12-én az adventi sokadalom a várba költözik sztárfellépőkkel, vásárral, ünnepséggel.

Az aktuális programok részleteiről oldalunkon olvashat.