Még a hónapban lehet igényelni a szociális támogatást


Életmód - 2020. november 9.
szerző: SH

zsebtolvajpenztarca

Változott a korábbi segélyezési forma Siklóson, az adventi támogatásból több, szélesebb körben elérhető, egész éveben igényelhető támogatás lett.

December elsejéig jelentkezhetnek a 65 év feletti rászorulók az önkormányzat szociális segélyére. A jogosultak egyszeri támogatást kaphatnak, amennyiben megfelelnek a rendeletben foglalt feltételeknek.

A város képviselő-testülete még a nyár végén döntött a szociális támogatásokat felsorakoztató rendelet módosításáról, mellyel azt a célt tűzték ki, hogy az erre elkülönített pénzeket még szélesebb rétegek érhessék el.

A költségvetés szerint jelenleg rendelkezésre álló 10 millió forintos keretből az a 65 éven felüli személy kaphat 10 ezer forintot, akinek háztartásában az egy főre eső jövedelem nem éri el a 285 ezer forintos határt. Ezt kérelem után ítélik meg, melyet december első napjáig kell az önkormányzatnál leadni.

A korábban adventi támogatás néven ismertté vált segély kiváltásával más támogatási formák is bevezetésre kerültek az év során. Ennek megfelelően a lakásfenntartási vagy gyógyszerhez jutási támogatások mellett a rászoruló közfoglalkoztatottak is kérhetnek egyszeri, rendkívüli támogatást. A számukra fejenként kiutalható 60 ezres segély keretösszege 2,5 millió forint, mellyel az eredetileg rendelkezésre álló költségvetési sor lett megnövelve.

Mint Riegl Gábor polgármester megjegyezte, a korábban jellemzően decemberre időzített segélyek immáron egész évben igényelhetőek, az önkormányzathoz folyamatosan érkeznek is a kérelmek. Az új szabályozással év végéig fog eljutni az önkormányzat oda, hogy kimerüljön a szociális célokra elkülönített, egész évre vetítve a korábbi esztendőkhöz képest sem csökkentett keret.

Hozzátette, az ügyintézés menete is gyorsult és egyszerűsödött, hiszen már az érdeklődő is teljes körű tájékoztatást kap az igényléshez szükséges formanyomtatványokkal.