Meghosszabbítják a kamatstopot, hamarosan számlát küldünk Brüsszelnek
A kormány ismét meghosszabbítja a kamatstopot és addig tartja fenn az intézkedést, ameddig a jegybanki alapkamat 10 százalék alá nem csökken – jelentette be Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint erre év végén kerülhet sor.
A tárcavezető emlékeztetett: a lakossági és a kis- és közepes vállalkozásokra vonatkozó kamatstop hatálya június 30-ával járna le, a kormány ugyanakkor ismételten a meghosszabbítás mellett döntött. Hangsúlyozta: pillanatnyilag az infláció mértéke és ebből adódóan a jegybanki kamat mértéke miatt nem tudnak változtatni a kamatstop intézményén.
Ha jegybanki alapkamat 10 százalék alá csökken, akkor fogja a kormány kivezetni a kamatstopot. Ehhez egy számjegyű inflációra van szükség, és a kormány úgy gondolja, hogy ez az idei év végére elérhető – mondta.
A kancelláriaminiszter arról is beszélt, hogy az igazságügyi törvény módosításával néhány héten belül mindenben megfelel a kormány az uniós kohéziós pénzek folyósításához támasztott feltételeknek. Így körülbelül egy hónap múlva tudunk számlákat küldeni Brüsszelnek, akik reményeink szerint ezeket ki is fogják fizetni.