Megkezdődött a tili-toli, most négy megyei főrendőr távozott a pozíciójából


Itthon - 2022. július 29.
szerző: SH

rendorsegbolya

Szűkszavú közleményben jelentette be Pintér Sándor, hogy augusztustól négy megyei rendőrfőkapitányt is felállított a vezetői székből.

A belügyminiszter augusztustól indoklás nélkül visszavonta Urbán Zoltán László, a Győr-Moson-Sopron, illetve Tánczi Tibor Vas megyei főrendőr vezetői kinevezését is. Helyüket Nagy Ágnes illetve Pilisi Gábor tölti majd be.

Ezzel egyidőben távozik a megye éléről dr. Varga-Koritár Attila Pál Békés, illetve az egykor Baranyán is átsuhanó Fellegi Norbert a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője is – ez utóbbi rendelkezési állományba került. A mögöttük keletkező űrt és Kis Péterrel Anda Györggyel töltik majd be.