Mutatjuk, melyik belvárosi épületek öltenek új arcot


Helyi hírek - 2021. május 27.
szerző: SH

alairas-jegyzokonyv

Összesen hét pályázat érkezett arra a felhívásra, mellyel Siklós önkormányzata egy kedvezőbb településkép érdekében szakmailag és anyagilag is segíti a belvárosi ingatlanok felújítását.

Riegl Gábor polgármester korábban egy olyan pályázat körvonalait vázolta fel, mely a belvárosban lévő, alapvetően védett ingatlanok utcafronti homlokzatának felújítását segíti. A kezdeményezéssel évi 3-4 ingatlan támogatását célozták meg, mely amellett, hogy középtávon a városkép jelentős fejlődését eredményezi, kontrollt jelent a településképi előírásokat is érintő, egységes utcakép felé mutató munkálatok terén.

A hét pályázóból három nem helyi védett épület felújítását célozta meg, a négy jogosult pedig összesen 5,8 millió forint támogatást igényelt. Ez több, mint a célra elkülönített 5 millió forintos keret, de a szakmai vélemény alapján mind a négy épület azonos mértékben határozza meg az utcaképet, ezért az önkormányzat az általános tartalékából kiegészíti azt.

A döntés értelmében a Felszabadulás utca 11, 16, 25 és 38 szám alatti épületek homlokzatának felújítását támogatja a városvezetés nagyságrendeileg másfél millió forint erejéig.

Belvárosi épületek Siklóson