Harkány: napirenden a ballonos hétvége


Harkány - 2015. február 18.
szerző: KT

ballonfujas-5

Sok embert mozgatott meg, és két napra megtöltötte a Xavin előtti, színpaddal és faházakkal berendezett teret a 2014-ben hagyományőrző szándékkal létrehozott hőlégballonos fesztivál. A gyermeknappal összekötött májusi rendezvényre az ország felfigyelt.

A rendezvény részletes kiírását még nem látni az idei programok között. A felvetésre a rendezvény szervezője, az akkori képviselő, Poller Roland azt felelte: egyenlőre nincs információja a szervezés lépéseiről, de szívesen eleget tesz az erre irányuló megkereséseknek.

Megkérdeztük Kesjár János önkormányzati képviselőt, a kulturális bizottság elnökét, aki elmondta: a szakmai körben korábban már szó esett a ballonos fesztiválról, akkor arról döntöttek, hogy nem vetik el a megszervezését, így később újra napirendre kerül. Hozzátette: egy másik, háromnapos rendezvénnyel együtt bonyolíthatják le, mint kiemelt esemény. Részletekről illetve a szervezésről később dönt a bizottság.