Napsütést és közeli Marsot tartogat a hétfő


Régió - 2016. május 30.
szerző: SH

mars

A hét első napja 25-26 fokos nappali csúcshőmérsékletet tartogat számunkra, melyet a nap első felében a Kárpát-medence felett átvonuló hidegfront alakít. Hatására már csak az ország keleti részében várhatóak intenzív záporok, zivatarok.

Ma a 18,6” korongátmérőjű vörös bolygó a Jupiterrel vetekedő, −2,1m-s fényességet ér el, igéző vörös égitestként ülve a Skorpió ollói között fényesen túlragyogja az Antarest – írja a Magyar Csillagászati Egyesület. Ez nem mást jelent, mint hogy az elmúlt 13 év legkisebb Föld-Mars távolságát mérhetjük. Legutóbb 2003-ban csodálhattuk meg ennél is közelebbről szabad szemmel is a vörös bolygót, ám akkor 56 millió kilométerre kellett csak tekintenünk.

Az égitestet este 10 és éjfél között érdemes keresni a déli-délkeleti horizonton, a Hold irányába. Egy százszoros nagyítású távcsővel vagy fényképezővel nagyjából akkorának fog látszani, mint a telihold és ha a légkör tisztasága is úgy alakul, megfigyelhetjük rajta az ahhoz hasonló foltokat.