Négymilliárd forintból tervezhetik meg országszerte a kerékpárutakat
A 2021-2027-es fejlesztési időszakban az infrastruktúra fejlesztésére rendelkezésre álló források gyorsabb és hatékonyabb felhasználása érdekében a kormány négymilliárd forintot biztosított kerékpárutak építésének előkészítésére, tervezésére – mondta Révész Máriusz.
Az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos kedden a kerékpározás évéhez kapcsolódó sajtótájékoztatón megjegyezte, ekkora összeg kerékpárutak építésének tervezésére még soha nem állt rendelkezésre Magyarországon.
Hozzátette, a NIF Zrt. és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. adatain alapuló számítás szerint egyetlen kilométer kerékpárút tervezése 3-4 millió forintra tehető, a közbeszerzési áraktól függően a 4 milliárd forint mintegy 1200-1400 kilométer kerékpártút megtervezésére lesz elegendő.
Révész szerint a 2014-2020 közötti időszakban sok kerékpárút építése azért lassult le, mert a forrás rendelkezésre állása után kezdődtek a tervezések, az egyeztetések elhúzódtak, a végére pedig a rendelkezésre álló pénzügyi lehetőségek kevésnek bizonyultak, emiatt sok projekt késve, vagy egyáltalán nem valósult meg. Ezen a gyakorlaton változtatnak a tervezés indításával.
A kormánybiztos beszámolt arról, hogy a megyei közgyűlések vezetőivel, országgyűlési képviselőkkel egyeztetve meghatározták a megtervezendő kerékpárutakat, amelyek előkészítését a Magyar Közút Nonprofit Zrt., a megyei önkormányzatok, és az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ végzi.
A kormánybiztos szerint a kerékpárutak többségének tervei az év közepére készülhetnek el, a bonyolultabb, hosszabb egyeztetést igénylő tervek pedig legkésőbb az év végéig.
Révész Máriusz hangsúlyozta, uniós és hazai forrásokból a következő hét évben mintegy 1500 kilométer kerékpárút épülhet Magyarországon, ehhez még erdészeti, mezőgazdasági utakon, gátakon, kisforgalmú közutakon további 4500 kilométer kitáblázását tervezik.
Siklósról Pécsre 2018-ban érkezett ígéret egy 55 kilométeres kerékpárút építésére, összességében 1,4 milliár forint értékben.