Nem létező dolgait árulta, vádat emeltek ellene

A Pécsi Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat egy budapesti férfi ellen, aki interneten hirdetett olyan termékeket, amelyekkel valójában nem rendelkezett.
A férfi 2019 ősze és 2020 augusztusa között munkanélküli volt, ezért elhatározta, hogy sajátos módon keres pénzt.
2019 őszén a Facebookon létrehozta a Fashion and Style nevű csoportot, ahol különböző ruhaneműket, bútorokat, babakocsikat és ékszereket hirdetett eladásra úgy, hogy azok a birtokában és tulajdonában sohasem voltak. A vádlott ezen tárgyakról az interneten keresett képeket, majd azokat a csoportba feltöltötte azt állítva, hogy a képek az általa eladni kívánt termékekről készültek.
A férfi által feladott hirdetésekre a sértettek jelentkeztek, majd a vádlottal történt egyeztetést követően részére a vételárat átutalták – szögezte le az ügyészség.
A hirdető azonban a termékeket nem küldte el a vevőinek mivel azokkal nem is rendelkezett, az átutalt pénzt saját megélhetésére fordította. A férfi 2019 októbere és 2020 májusa között 27 személyt tévesztett meg, akiktől összesen közel 900.000 forintot csalt ki.
Az elkövető cselekménye 27 rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás bűncselekményének a megállapítására alkalmas, mely bűncselekmények közül a legsúlyosabb 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.