Nem találják a nagyharsányi gázolót, felfüggesztették a nyomozást


Baranya - 2025. március 26.
szerző: SH

talicska-uj

Nagyharsányban 2023 októberében gázoltak halálra egy férfit, az okozó segítségnyújtás nélkül elhajtott. A rendőrség nem találja a tettest, a nyomozást szünetelteik.

Egy ismeretlen jármű ment Kistapolca irányából Nagyharsány irányába, amikor eddig ismeretlen okból és módon elütötte a gyalogosan közlekedő 30 éves férfit, aki a helyszínen meghalt. Az esetről itt írtunk korábban. A Siklós Rendőrkapitányság akkor halált okozó közúti baleset gondatlan okozása miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen.

Ismét megkérdeztük a rendőrséget, hogy milyen előrelépés történt a másfél évvel ezelőtti ügyben. Mint a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte, halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság, azonban a nyomozást felfüggesztették, mert az  elkövető kiléte nem volt megállapítható.

Az eset kapcsán egy másik bűncselekmény – nevezetesen segítségnyújtás elmulasztása miatt – egy másik gépjárművezetővel szemben is nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság. Azt az ügyet szeptemberben befejezték, és az iratokat vádemelési javaslattal megküldték az ügyészségnek.