Nőtt a lakásbetörések és a lopások száma Siklóson


Helyi hírek - 2023. május 22.
szerző: SH

siklosRK

A tavalyi évben nőtt Siklóson a lopások és lakásbetörések száma az előző esztendőhöz képest – derül ki a helyi rendőrség statisztikájából.

Harmadik éve emelkedik a városban történt évi összes bűncselekmény száma: a 2020-as 99 esetszám után két éve 115, tavaly pedig 129 eset került be a rendőrségi statisztikába – derül ki a hatóság legfrissebb éves összesítéséből.

Más téren sem jó a helyzet, ugyanis míg 2021-ben nem volt lakásbetörés, tavaly hat is történt. Közel háromszorosára emelkedett a bűncselekményként vizsgált lopások száma; a két évvel ezelőtti 17 után az elmúlt esztendőben 48 esetben lovasítottak meg valamit, melyben a betörések alkalmával elkövetett lopások is benne vannak.

Durván visszaesett egyébként a lopások bűncselekményének felderítési rátája; 61 százalék után tavaly már csak az ügyek 47 százalékát tudták felderíteni, míg a lakásbetörések eseteivel 67 százalékban bírtak csak a megelőző év 77 százalékos eredményesség után. Ezt az adatot viszont nem városi, hanem kapitányság szinten adták meg. Ebben a merítésben tulajdon elleni szabálysértés miatt is több ügy indult: a 2021-es 163 után tavaly 301 esetben akadt dolguk a rendőröknek.

Rablásnak egyetlen lopást sem minősítettek a 2022-es évben Siklóson. Autót már négy éve nem loptak a városban, de egy-egy feltörés mindkét évben történt.

Csökkent viszont a kis esetszámú garázdaságok száma, a 2021-es 7 után 2022-ben 6 esetben indult nyomozás. Szintén változás tapasztalható a testi sértések tekintetében is, ami 3-ról 2-re változott. Rongálásból is kevesebb ügyet indítottak tavaly, 9 után 3 esetben kezdtek csak nyomozni.

Gyilkosság nem történt az elmúlt négy évben Siklóson, kábítószerkereskedelemről pedig két éve nem tudnak a város határain belül.