Bűnügyi komédia kerül a színpadra
Nyugdíjasakták újratöltve – bűnügyi komédia kerül az Örsi Ferenc Művelődési Központ színpadára. A színdarab központi témája az idősek átverése lesz, mely a rendőri munka során tapasztalt valós élethelyzetekből táplálkozik.
A november 5-én 16:30-kor kezdődő színházi előadás ingyenes, és azt dolgozza fel, hogy miként csalják ki idős emberek megtakarítását. A Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával megvalósult program az idősekre leselkedő csalások veszélyeire hívja fel a figyelmet.
Az idősebb korosztály ellen számos csalás irányul telefon vagy internetet felhasználásával. A hatóságok gyakorlatilag tehetetlenek az ügyek döntő részében, a jellemzően Nyugat-Európába menekült személyek által elkövetett, gyakran szervezett internetes támadások pedig sajnos mindennaposak, lehetőség főként a megelőzésben rejlik.