Orbán: megpróbáljuk nem bezárni az iskolákat, amíg lehet


Itthon - 2020. november 6.
szerző: SH

Fotó: Koszticsák Szilárd
Fotó: Koszticsák Szilárd

Hétszáz település van Magyarországon, ahol nincs jelen a koronavírus – mondta Orbán Viktor az állami rádióban.

A miniszterelnök ismertette: 98 óvodát és hét iskolát zártak be, 23 iskolában van kizárólag távoktatás, 78-ban pedig vegyes – hibrid – oktatás. Megpróbáljuk nem bezárni az iskolákat, amíg lehet – fogalmazott.

A kórházakkal kapcsolatban azt közölte: az elemzések szerint november 21-én 2240 intenzív kórházi ágyra lesz szükség, december 10-én pedig már 4480-ra. Itt van nagyjából a teljesítőképességünk határa.

Arról, hogy az EU-s pénzek – így a helyreállítási alap – kifizetését jogállamisággal kapcsolják össze érdemben csak annyit közölt, hogy az országnak két évre előre elegendő forrása van.