Orbán Viktor: felzárkózó régiók, visszakapott adó, kétszázezres minibálbér


Gazdaság - 2021. június 9.
szerző: SH

orban-vilaggazdasag

Lezárul a gazdaságvédelem szakasza, most a gazdaság újraindítása jön – mondta Orbán Viktor egy gazdasági konferencián tartott beszéde alkalmával. A miniszterelnök számos területet érintő stratégiáról is beszámolt.

Két új operatív törzs jön létre – jelentette be a miniszterelnök a Magyarország újraindul! című konferencia záróbeszédében. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vezetésével létrejön a gazdasági élet újraindításáért felelős, Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter vezetésével pedig a társadalmi élet újraindításáért felelős operatív törzs.

A miniszterelnök az egyik legfontosabb célnak a legrosszabb helyzetben lévő régiók felzárkóztatását nevezte, kiemelve, nem elfogadható, hogy Magyarország négy legrosszabb helyzetben lévő régiója az EU húsz legrosszabb helyzetű régiója között van. Ezért szerinte ha uniós forrás érkezik, akkor

mindet ezekbe a régiókba kell elküldeni.

Kétszázezer forintos minimálbérnek kell lennie a horizonton – jelentette ki Orbán Viktor. Ugyanakkor kiemelte azt is, ha egy lépésben zúdítanak ekkora minimálbért a magyar kis- és középvállalkozásokra, akkor azok tönkre fognak menni, elbocsátások és munkanélküliség lesz, nem teljes foglalkoztatás. Ezért, ha magasabb,

200 ezer forintos minimálbért

akarunk, akkor ehhez a kis- és középvállalkozásoknak segítséget kell adni az őket terhelő adók érzékelhető csökkentésével – fogalmazott.

A munkahelyek megvédése érdekében kell kiállni a globális vállalati adóval szemben – hangsúlyozta a miniszterelnök, aki szerint nem csak szuverenitásprobléma van a globális vállalati adóval, hanem gazdaságpolitikai aggályok is felmerülnek. Az alacsony magyar vállalati adókulcs azért jó, mert tényleges beruházásokat hoz Magyarországra. Aki ezt el akarja venni, az a valódi beruházások idevonzásának képességét veszi el – fogalmazott.

Ha sikerül elérni Magyarországon az 5,5 százalékos GDP növekedést, a gyermeket nevelő szülők 2022 év elején

kapják vissza a személyi jövedelemadót,

amit 2021-ben befizettek – javasolta többek közt a miniszterelnök a kormánynak.