Örökség Díjat kapott Németh Sára


Életmód - 2026. június 9.
szerző: SH

nemeth-sarolta

A Siklósi Vár- és Múzeumbaráti Kör ünnepi ülésén immár negyedik alkalommal került átadásra az Örökség Díj.

A Batthyány Kázmér Emléknap alkalmából átadott elismerést azért alapította a Siklósi Várbaráti Kör, hogy elismerje azokat, akik ápolták, kutatták a kulturális örökséget. Azok vehetik át, akik munkájukkal sokat tettek a siklósi identitás, hagyományok és a helyi kultúra érdekében, és azért, hogy ne merüljön feledésbe azon történelmi személyek emléke, akik döntően formálták hazánk és a térség sorsát.

Németh Sára Siklóson született, általános iskolai tanulmányait szülővárosában folytatta, ahol Magyar László rajzóráin, illetve Vida Dezső szakkörében élvezhette az alkotás önfeledt örömét. Az első találkozása az ősi fazekakkal meghatározó volt. Gyerekkorámban vízvezetéket építettek az utcájukban és az árokásás sok régi cserepet hozott felszínre. Kiderült, hogy ott volt egykor a fazekasok utcája, ahol a 18. században még 30 mester dolgozott. Ez pedig elindította a fantáziáját.

Fazekasnak tanult az érettségi után, és hamarosan saját műhelyében, majd a siklósi Kerámia Alkotóházban dolgozott. 1984 és 1998 között részese lehetett annak az impulzív alkotói közösségnek, amikor a Siklósi Kerámia Alkotóházban nemzetközi művészek fordultak meg a tengeren túlról és még Japánból is. 2005-től tanított a Siklósi Alapfokú Művészeti Iskolában.

Sára az egyetemi tanulmányait a Kaposvári Egyetem Művészeti Karán végezte. Egy darabig a Művészeti Iskola képzőművészet tanszakán tanított vizuális kommunikációt és grafika festést, illetve kerámiaszobrászatot. A pedagógia számára kapcsolódási pont a művészetekkel, ezen belül is a népművészettel, de kiváltképp a képzőművészettel. Célja, a látható világ feldolgozása, értelmezése, befogadása, hogy a gyerekek a saját érzékelésük és felfogásuk révén jussanak helyes ismeretekhez.

Egykor így nyilatkozott erről: A tanítás mellett ma is meghatározza életemet az alkotás öröme. Munkáimban próbálom az agyag, a samott, a fém és az üveg adta lehetőségeket kipróbálni és kihasználni. A tűz hőfoka meghatározza az anyagok viselkedését. Ennek kézben tartása, tudatos irányítása az, amire törekszem, s ez lehetőséget ad számomra a szín és a textúra különös, esetleges és épp ezért rendkívül izgalmas játékára, ami folyamatosan arra ösztönöz, hogy újabb és újabb gondolatok köré építsem eredményeit, melyet vezérel saját eszmém, érzésem, hangulatom kifejezésének szűnni nem akaró vágya.

Mivel a tanítást a közelmúltban befejezte, azóta kertészkedik és unokázik, de a kerámiával sem hagyott fel.

Alapítótagja több mint három évtizede a Siklósi Szalonnak, ahol minden évben bemutatja az újdonságokat, emellett közös kiállításokat is jegyez más alkotó körökkel is.

Jó húsz éven át szervezte a nyári alkotótáborokat gyerekeknek, de az utóbbi esztendőkben már a várba viszi az ország minden részéből érkező fiatalokat.

Három gyermeke van, Miklós, Gáspár és László.