Orosz-magyar gyógyturisztikai konferencia Harkányban

A magyarországi fürdőhelyekre irányuló orosz gyógyturizmus jelentős erősítését szeretné elérni a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) – közölte a tárca gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára szerdán Harkányban.
Lepsényi István a magyar-orosz egészségipari együttműködés megerősítéséről és a gyógyturizmus új lehetőségeinek feltárásáról úgy szólt: szeretnék, hogy a magyarországi gyógyvizek bekerüljenek az orosz társadalombiztosítás által finanszírozott gyógyhelyek közé. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a magyar turizmus az elmúlt években rendkívül dinamikusan fejlődött, bővülésének üteme éves átlagban megközelítette a 10 százalékot, amellyel messze elhagyta Európa többi országának turizmusát. Lepsényi István közölte: elsősorban az Oroszország elleni embargó miatt érezhetően csökkent az onnan érkező turisták száma, amely az átmeneti visszaesés után ismét növekedésnek indult.
Az államtitkár reméli, hogy Magyarország évente több százezer orosz gyógyturistát tud majd fogadni. Nagy érdeklődés látszik mindkét fél részéről – összegezte a konferencia eddigi tapasztalatait. Lepsényi István a tanácskozáson mondott köszöntőjében kijelentette: Magyarország nemzeti érdeke a magyar-orosz kapcsolatokat jellemző pragmatikus együttműködés megőrzése és fejlesztése olyan mintaértékű projekteken keresztül, mint a Paks II. és a fővárosi 3-as metró felújítása. A gyógyturizmusra térve kijelentette: a balneológiai, reumatológiai rehabilitációs, fogászati és plasztikai sebészeti beavatkozások mellett a világon egyedülállónak számító Pető-módszer iránt a legnagyobb az orosz érdeklődés. A harkányi gyógyvízről hangsúlyozta: az a pikkelysömör tüneteinek enyhítésében bizonyítottan hatásos, valamint mozgásszervi problémákra is enyhülést nyújthat.
Nyikolaj Livencev, az Orosz Föderáció Kereskedelmi Képviseletének magyarországi vezetője a tanácskozáson az egészségmegőrzést az állam alapfunkciójának nevezte.
A két ország kereskedelmi forgalma harmadik éve csökken – mondta, ennek okaként az energiahordozók árának esését, az Oroszország elleni nyugati szankciókat és az orosz kényszer-ellenintézkedéseket említette. A kétoldalú gazdasági kapcsolatok legígéretesebb új formájának nevezte az orosz-magyar vegyes vállalkozásokat. Nyikolaj Livencev szerint ez az együttműködési forma a leghatékonyabb mód arra, hogy enyhítsék a szankciók következményeit.