Összeégett holttest azonosításában kér segítséget a rendőrség
Összeégett férfi testének azonosításában kér segítséget a pécsi rendőrség, akit szerdán találtak, ám jóformán semmit sem tudtak megállapítani vele kapcsolatban.
A test 160 centi hosszú, normál testalkatú, tetoválást, műtéti heget nem találtak rajta. Fogazatát az égés miatt nem lehetett látni, mivel száját sem tudták kinyitni. Ugyanígy rejtély a szeme színe, sőt, a lábmérete is. Ékszert nem viselt, iratai sem voltak nála. Felsőruházatának egy része éppen marad, ami kék színű.
Bár nem közölték, hogy hol találták az összeégett testet, akinek ezek ellenére ötlete lenne, hogy ki lehet a kékruhás holttest, hívja a 112-es telefonszámot.
Úgy tudjuk, az eset összefüggésben van azzal a tűzesettel, ami szerda hajnalban történt Gyódon. Egy mintegy harminc négyzetméteres lakóház gyulladt ki, omlott be és égett teljes terjedelmében le a szőlőhegyen, a bejáratnál pedig egy holttestet találtak. Vélhetően önkényes beköltöző volt, a tűz keletkezésének okát tűzvizsgálat fogja kideríteni.