Összekeverték a túlélőt az egyik áldozattal, így értesítették ki a családokat is


Itthon - 2022. január 5.
szerző: SH

Négyen meghaltak Tapolca közelében, amikor autójuk egy vonattal ütközött.
Négyen meghaltak Tapolca közelében, amikor autójuk egy vonattal ütközött.

Azt közölte a rendőrség egy családdal, hogy meghalt a lányuk, egy halott családjával pedig azt, hogy kórházba került a tapolcai tömegszerencsétlenség egyik sérültjeként – pedig meghalt.

Mint arról korábban összefoglalónkban hírt adtunk, Tapolcán halálos kimenetelű baleset történt, amikor szombat délelőtt az átjáróban egy személygépkocsi és egy vonat ütközött. A balesetben az autóban utazó három férfi és egy nő helyszínen meghaltak, az ötödik nőt pedig életveszélyes állapotban szállították kórházba.

A hatóságok azonban rossz személy haláláról értesítették a családokat, és a két lányt összekeverték. Az egyik családjának három nappal később, hétfőn elmondhatták, hogy nem is halt meg, de a másik hozzátartozóival sokkal rosszabb hírt kellett közölniük, azt, hogy mindkét gyermeküket elvesztették.

A lány édesanyja így írt közösségi oldalán: A hatóságok tájékoztatása szerint gyermekem Szerencse Melani is az elhunytak között szerepelt. A felfoghatatlan tragédia utáni gyász közben, tegnap (január 3.) késő este rendőrnyomozók kerestek meg és közölték, hogy az elhunytak azonosításakor tévedés történt és nem a gyermekem, Melani halt meg! Őt jelenleg a szombathelyi kórházban kezelik!

A rendőrség ezt követően – kedden – közleményt adott ki, amiben azzal vádaskodnak, hogy a közösségi médiában és a sajtóban jelent meg tévesen a hír, és leszögezik, hogy Melani tényleg él, ám nem állítják, hogy nem ők értesítették korábban tévesen a csabrendeki családot.