Paksért felelős miniszter: hamarosan állami cég üzemelteti a pogányi repteret

A térség fellendülésének fontos eleme a Pécs-Pogány repülőtér állami kézbe való vétele – véli Süli János.
A paksi bővítésért felelős tárcanélküli miniszter hétfőn Harkányban tartott beszéde során jelezte, a repülőtér tulajdonrészének megszerzése ügyében már hónapok óta egyeztetnek, hamarosan a kormányhatározat is megszületik, és a pécsi önkormányzattal megegyezve egy állami cég fogja a hosszú távú üzemeltetését végezni. Hozzátette: úgy gondolják, meglesz az a szükséges forrás, amivel a bővítést és a térség fejlesztését valósíthatják meg.
Debrecen szárnyalására mutatva a miniszter megjegyezte, a nagymértékű fejlesztések révén ott tudják tartani a fiatalokat, ami ebben a régióban nem megy, ám fontos célkitűzés. Ebben segítségre lehetnek az ideérkező cégvezetők, akik komoly üzemeket tudnak letelepíteni, ha a régió elérhetőbbé válik.