Pénteken kezdődik a Siklósi Várfesztivál


Életmód - 2026. augusztus 7.
szerző: SH

varfeszt

Az ókortól a török hódoltságig kalauzolja végig a látogatókat az idei Siklósi Várfesztivál, amely pénteken az ókor és a kora középkor programjaival kezdődik.

Augusztus 7-én 10 órakor vártörténeti előadást tartanak a kápolnában, majd római harcbemutató és táncbemutató következik. A nap során a római császári elit testőrség öltözetét és vallási rituálékat is bemutatnak, a küzdőtéren pedig római és viking harcászati bemutatókat láthat a közönség.

Délután a római és viking táborok bemutatása mellett az Igazán sötét középkor című előadás, valamint díszlövés is szerepel a programban. 18 órakor a Keleti Szél zenekar ad koncertet, 19 órakor pedig a rózsakerti Kanizsai Dorottya-szobornál a mohácsi csata 500. évfordulója és Kanizsai Dorottya emléke előtt tisztelegnek.

Az esti programban 19:15-től a Nősülne a kapitány című színdarabot mutatják be, 20:15-kor esti csata kezdődik a Keleti Szél zenekar kíséretével. Az északi teraszon 21 órától tűzzsonglőr-bemutató, fél órával később ünnepélyes sortűz lesz, a pénteki napot pedig 22 órakor gregorián koncert zárja a várkápolnában.