Petőfi Klub – negyven héten át lesz jelen 1848 szellemisége a siklósi rendezvényeken
Az idei és jövő esztendőt Petőfi Sándor emlékévvé nyilvánította az Országgyűlés a magyar költészet kiemelkedő alakja születésének kétszázadik évfordulója alkalmából. Az emlékév egyik kiemelkedő tevékenysége a reformkori szellemiséget tükröző Petőfi Klubok hálózatának kialakítása.
Országszerte 88, határon túl 12 helyszínen városban jön létre kulturális küldetéssel Petőfi Klub; négy Baranya megyében, egy közülük Siklóson kezdi meg működését – ismertette Nemes Krisztina.
A Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) Baranya megyei igazgatója a kulturális küldetésre mutatva ismertette, feladataik között szerepel, hogy a következő negyven héten keresztül minden héten kínáljanak egy olyan kulturális attrakciót, mely valamilyen módon köthető a Petőfi Sándor-féle 48-as gondolatisághoz.

Nagy Csaba Petőfi összes költeményét jelképesen átnyújtva egy olyan példaértékű kezdeményeznek nevezte a programot, mely századunkban is erősítheti a demokráciát és a civil társadalmat.
A negyven héten át zajló programsorozatban lesz 4-5 olyan rendezvény is, melyet a nagyobb városi események valamelyikéhez fogunk kötni – mondta a Siklósi Híreknek Riegl Gábor. A polgármester jelezte, hogy a részletes programelemeket később, folyamatában jeleníti meg az NMI.
Mint Siklós polgármester kiemelte, az események bázisaként a vár fog szolgálni, de lesznek olyan programok is, melyek külső helyszíneken – például a könyvtárban – kerülnek lebonyolításra.