Razzia indul, hogy kevesebb legyen a vasúti baleset

Fokozott ellenőrzésbe kezdett a rendőrség a vasúti biztonság érdekében. A nemzetközi kezdeményezés a hétköznapi emberek számára semmi újat nem hoz.
A Vasúti Rendőrségek Európai Szervezete által életre keltett kezdeményezés hatodik alkalommal ad munkát a szerveknek, akik október 3-ig úgynevezett fokozott ellenőrzés foganatosítanak.
Az egész célja elsősorban a vasúti átjárón áthaladás szabályainak megsértésének a megelőzése, a vasúti jelzőberendezések, a vasúti közlekedés biztonsága szempontjából nélkülözhetetlen eszközök, valamint az utasok tájékoztatására szolgáló eszközök rongálásának a megelőzése.
A statisztikai hét az állampolgárok számára semmit sem jelent, az intézkedések ugyanis csak ugyanazokra a dolgokra terjednek ki, ami egyébként is szabálysértő: a mozgó vonatokra történő fel- és leszállás megelőzésére, valamint a vasúti közlekedés folytonosságát veszélyeztető jogellenes és tiltott cselekmények megelőzésére.
Az ellenőrzés hetében a nevelési és oktatási intézményekben a vasúti közlekedés biztonságával foglalkozó, megelőző tájékoztató jellegű előadásokkal hívják fel a figyelmet a vasúti közlekedés veszélyeire.