Rendkívüli ülést hívott össze a miniszterelnök az energiaárak emelkedése miatt
Orbán Viktor hétfő délelőtt közölte, hogy az iráni konfliktus nyomán megugró olaj- és földgázárak miatt összehívta a védelmi és az energiabiztonsági tanácsot, majd rendkívüli kormányülést is kezdeményezett.
A kormányfő szerint a közel-keleti háború és a régiót érintő energiaellátási feszültségek – köztük a Barátság kőolajvezeték körüli helyzet – egyaránt hozzájárulnak az üzemanyagárak emelkedéséhez.
A miniszterelnök hangsúlyozta: a benzin és a dízel árát alapvetően a piac határozza meg, azonban ha az árak tartósan elviselhetetlenné válnának és veszélyeztetnék a gazdasági egyensúlyt, a kormány állami eszközökkel is beavatkozhat. Hozzátette, hogy korábban már volt példa ilyen intézkedésekre, így a kabinet rendelkezik a szükséges tapasztalatokkal.
A piaci szereplők – köztük a MOL – szerint az országos üzemanyagellátás stabil, csak egyes helyeken fordulhatnak elő átmeneti, lokális fennakadások. Az utóbbi napokban ugyanakkor az olajár-emelkedés és a forint gyengülése miatt nőtt a nagykereskedelmi ár: a hazai kutakon a 95-ös benzin átlagára mintegy 585 forint, a gázolajé pedig 631 forint literenként.
Közben a világpiacon csökkenés indult: a G7-ek stratégiai készletek felszabadításáról szóló jelzése után a kőolaj ára a 120 dolláros szintről körülbelül 101 dollárig esett vissza. A kormányfő közölte azt is, hogy levelet küldött az Európai Bizottság elnökének, Ursula von der Leyennek, amelyben az orosz energiahordozókra kivetett szankciók felülvizsgálatát kezdeményezte.